2012. május 02.
Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány szervezésében 2012. május 3. és 2012. május 5. között, Kiskőrösön került megrendezésre a Daganatos, Leukémiás Gyermekek Gyógyulását Segítő Szakemberek V. Országos Konferenciája.
A konferencián a daganatos, leukémiás gyermekek mellett dolgozó szakemberek (orvosok, nővérek, pedagógusok, pszichológusok, gyógytornászok) tartottak előadásokat, a szemináriumokon tapasztalatcserére, a szakmai újdonságok megbeszélésére, kiértékelésére is lehetőség nyílt.
Az idei konferencia fő témája a daganatos, leukémiás gyermekek kórházon kívüli rehabilitációja volt.
A konferenciát 2012. május 3-án 11.10 órakor Domonyi László, Kiskőrös Város Polgármestere nyitotta meg, ezután Takács Gábor az alapítvány alapítója köszöntötte a megjelenteket. Takácsné Stalter Judit elnök a Segítő füzetek sorozat frissen megjelent, Nyár, haj, iskola, barátok című darabját mutatta be. Ezután ifj. Szabadi Zoltán, gyógyult daganatos fiatal “Kudarcok és sikerek” című előadása következett. Ebéd után Russayné Szabolcsik Ildikó és Ujvárosi Hannah pécsi, és Orosházi Katalin budapesti kórházpedagógusok előadásai következtek. A kórházpedagógusok a beteg gyermekek osztályközösségbe való visszakíséréséről, és a tanulási motivációkról tartottak esetbemutatással összekötött előadásokat. Dr. Fenyvesi Ilona pszichiáter “Beteg a tesóm” címmel a beteg gyermekek testvéreinek helyzetéről, a családban elfoglalt helyéről tartott előadást. Hosszú Dalma, Gerlinger Lilla és Szentes Annamária pszichológusok a Bátor Táborban végzett terápiás rekreációról, a rákkal diafnosztizált fiatalok életszemléletéről, továbbá a betegségreprezentáció és az életminőség összefüggéseiről beszéltek. Monostori Dóra a gyermekonkológiai palliatív ellátás helyzetét mutatta be. 2012. május 4-én, pénteken a Dobos Viktor és Halasi Beatrix “Kórházon kívüli rehabilitáció – nővér szemmel” című előadásával kezdődött a nap, majd Vági Gabriella mutatta be a Kiskőrösön zajló rehabilitációt. Ezután a Dr. Juharos Ágota beszélt az állatt asszisztált terápiáról, majd Andrássy Izabella a lovasterápiáról. Tóthné Almássy Mónika “A falakon túl” címmel a gyermekek kórház utáni életéről tartott előadást, László Márta pedig a Gőteborgi e-twinning látogatásról számolt be a megjelenteknek. Ezután Dr. Sasváriné Szabó Klára művészetterápiás előadása következett, majd Pektor Gabriella és Andor Ildikó osztotta meg az INPP módszerrel agydaganatos gyermekek körében elért eredményeket. Ezután a vízi terápiáé volt a főszerep, az elméleti alapokat bemutató előadás után egy látványos bemutató következett a Tűzoltó utcai klinika onkohematológiai osztályain kezelt gyermekek közreműködésével. 2012. május 5-én szombaton Wágner Ida gyógytornász esetbemutatása után Dr. Kovács Gábor a vitaminok daganatos gyermekek terápiájában betöltött szerepéről beszélt, majd Dr. Bíró Krisztina a rákgyógyítás alternatív kezelési módjairól tartott előadást.