2017. május 15.
Első nap: 10:00 órakor indult a csapat Budapestről Kiskőrösre az Alapítvány Rehabilitációs Központjába a „Mindenjó” házba. A kiadós ebéd után a csapat bringára pattant és egy fagyizással egybekötött 20 km-es tekeréssel indította el a tábort. Késő délután a császártöltési Park erdőben volt a vacsora, ahol mindenki degeszre ette magát szalonnával és friss kenyérrel.
Második nap: A korai kelés után a kis csapat Pörböly felé vette az irányt, ahol egy bő 2,5 órás kenuzás várt a csapatra. Szerencsések voltak, mivel a reggeli eső gyorsan elállt és dél körül már ragyogóan sütött a nap. A kenuzásban kissé elfáradt csapat közös bográcsozással zárta a napot.
Harmadik nap: A két mozgalmas nap utána a mai napon sem unatkoztak a fiatalok. Három különböző távon indultak el a Vörös mocsár teljesítménytúrán Császártöltésen. Aki még nem érzete magát késznek, azok pedig Terentyák Botond erdésszel járhatták körbe Császártöltést és környékét.
14 km:
33 km:
50 km:
Mindenki sikeresen teljesítette a távot, a néha-néha esős idő ellenére is. Vidám és élményekkel teli volt ez a nap, amit a srácok elmondása szerint soha nem fognak elfelejteni és igazi csapattá kovácsolódtak össze. Gratulálunk mindenkinek!
Negyedik nap: Az előző nap fáradalmai után ez a nap a pihenésről és az élmények felidézésről szólt illetve Alapítványunk egy éremmel ajándékozott meg minden táborozót, hogy ilyen kitartóan és ügyesen teljesítették a teljesítménytúrát. A finom ebéd után 13:00 órakor indult el a csapat hazafelé.