Együtt A Daganatos Gyermekekért Alapítvány

ADÓSZÁM: 18356076-1-03

Mi leszek, ha nagy leszek – Beszámoló

2017. december 01.

János Benjamin „Mi leszek, ha nagy leszek” címmel fotósorozatot készített 9 daganatos betegségből gyógyult gyermekről. A képeknek erős az üzenete, mert a 8-15 év közötti fiúk és lányok nyílt őszinteséggel beszéltek betegségükről és miközben a beszélgetés zajlott „átvarázsoltuk” őket azzá, amik lenni szeretnének, ami korábban a betegségük alatt még több erőt adott nekik a gyógyuláshoz. Ezt az üzenetet, ezeket a képeket osztottuk meg a világgal 2017. december 1-jén a Tranzit Art Caféban. A kiállítást Takácsné Stalter Judit az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány elnöke nyitotta meg, majd Dr. Kovács Gábor hematológiai osztályvezető főorvos, igazgató-helyettes, egyetemi docens mondott beszédet. A kiállítás meghitt hangulatban telt, a megnyitón részt vettek azok a gyermekek és szüleik is, akik a fotón szerepelnek. A kiállítás 2018. január 20-ig megtekinthető a Tranzit Art Caféban.

Képgaléria