Együtt A Daganatos Gyermekekért Alapítvány

ADÓSZÁM: 18356076-1-03

II. Kiskőrösi Bajnokok Versenye – beszámoló

2022. április 20.

Alapítványunk 2022. április 8-10. között két év kihagyás után második alkalommal rendezte meg a Kiskőrösi Bajnokok Versenyét, melyen olyan 6-19 év közötti gyerekek vehettek részt, akik az onkológiai kezeléseket sikeresen befejezték. A gyerekek 5 sportágban mérhették össze az erejüket: lövészetben, úszásban, futásban, sakkban és asztaliteniszben.

Alapítványunk 20 éve segíti a daganatos betegségben szenvedő gyerekeket, családjaikat és a kezelésüket végző kórházi osztályokat.

Első nap:

Pénteken 10 órakor érkeztek meg az ország 5 onkológiai központjából a gyermekek Kiskőrösre, a Vinum Hotelbe. Egy kis eligazítás után a gyermekek az önkéntesek segítségével elfoglalhatták a szobájukat. 11 órakor kezdődött a Kiskőrösi Bajnokok Versenye hivatalos megnyitója, ahol beszédet mondott Domonyi László Kiskőrös polgármestere és Takácsné Stalter Judit az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány elnöke. A megnyitó után kezdetét vette a lövészet és a sakkverseny. A csapat 3 felé szakadt, az egyik része a gyerekeknek a lőtérre ment, másik része a Mindenjó házba ment csapatépítő programokra és kézműveskedésre, a harmadik csapat pedig a Vinum Hotetben maradt a sakkversenyen. A lövészet versenyt Maglódi Attila és Maglódiné Tóth Szilvia vezette le, melyen összesen 43 gyermek indult. 13:30-ra befejeződött a lövészetverseny és a sakkverseny első köre, majd egy finom ebéd várt mindenkit a Vinum Hotelben. Ebéd után pedig folytatódtak tovább a versenyek. A sakkversenyt, Domokos Gábor sakkmester bonyolította le. Azok a gyermekek, aki nem indultak sakkból és lövészetből, különböző szabadidős tevékenységeken vehettek részt a Mindenjó házban. A versenyek és a szabadidős programok után a gyermekek éhesen ültek az asztalokhoz és fogyasztották el a vacsorát. 20:00 órakor Fehér Dániel mentelista műsora következett. A gyerekek tátott szájjal nézték végig az izgalmas és lélegzetelállító műsort. Este mindenki boldogan ment a szobájába aludni.

Második nap:

A szombati napon a 7 órai ébresztő után, svédasztalos reggeli fogadta az álmos, de annál lelkesebb csapatot. Mindenki kedvére válogathatott a finomabbnál finomabb ételek és italok közül. A bőséges reggeli után átmentek a gyerekek és a kisérők a Kiskőrösi Sportcsarnokba, ahol 9 órakor Pektor Gabriella egy reggeli közös tornával mozgatta meg a kicsiket és nagyokat egyaránt. A rossz idő ellenére sem kellett lemondani a futóversenyt, hisz a Sportcsarnokban könnyedén meg lehetett tartani. A lelkes gyerekek és önkéntesek hangos szurkolással buzdították a futókat. Ez után pedig az asztalitenisz vette kezdetét. Az asztalitenisz versenyt Kárász András és Mátyus Eszter vezette le. Az asztalitenisszel párhuzamosan zajlott az úszóverseny, melyet Pásztor Gyula vezetett le. Minden gyerek abban az úszásnemben indult, amiben szeretett volna és a legjobbnak érezte magát. Nagy buzdítások és hajrázások közepette zajlott a verseny, ami jó hangulatban telt el. A versenyek alatt a Sportcsarnokban a gyermekek virsli ebédet kaptak, illetve rengeteg sütemény, gyümölcs és finom üdítőitalok közül válogathattak. Azok a gyerekek, akik már nem versenyeztek, császártöltési és kiskőrösi önkéntesekkel kézműveskedhettek. A délutánt egy hatalmas sorversennyel zárták, Gabi néni vezetésével. A hosszú versenynap után következett a Vinum Hotelben az eredményhirdetés, amit a gyerekek nagy izgalommal vártak. Az érmeket és okleveleket sportolók, orvosok, támogatók és önkéntesek adták át. A hangulat leírhatatlan volt, mindenki tapsolt, éljenzett a győzteseknek. Az eredményhirdetés után minden gyermek ajándékokat és emléklapot kapott. 19:00 órakor mindenki éhesen érkezett a vacsorára, majd az estét a nagyteremben a gyerekek táncmulatsága zárta.

Harmadik nap:

Vasárnap a hazautazás napja volt. A gyermekek sok élménnyel és ajándékkal térhettek haza. Sok új barátság született a gyermekek körében. Reméljük, hogy mindenki felejthetetlen hétvégét töltött a Kiskőrösi Bajnokok Versenyén.

Köszönettel tartozunk az esemény sportvezetőinek, önkénteseinek és munkatársainknak:

Az esemény kiemelt támogatói:

Képgaléria:

Első nap – Zentai Andrea képeiMásodik nap – Zentai Andrea képeiMásodik nap – Molnár László képeiÉremátadó

Cikkek:

Vira – EseményVira – Beszámoló I.Vira – Beszámoló II.

Riportok:

M1 hírek – 10:53-tól