2023. június 07.
“Gyermeknap alkalmából ismét rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekek segítésével foglalkozó szervezeteket támogatott több millió forint összértékű termék- és pénzadománnyal a PENNY Magyarország. Dolgozói pedig önkéntes munkával járultak hozzá ahhoz, hogy a támogatói szervezetekkel együttműködve mosolyt varázsoljanak a legkisebbek arcára.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az áruházlánc már több ízben dolgozott együtt azon, hogy megszépítse a gyermekek és a hátrányos helyzetű családok mindennapjait. Idén a PENNY egymillió forint értékű termékadománnyal támogatta a Gyermekmentő Szolgálat gyermeknapi programját, hogy ismét hangos gyermekkacaj tölthesse be a budapesti Városligetet. Ezen felül az áruházlánc a munkatársak számára lehetőséget biztosított arra, hogy önkéntesként is megtapasztalják a társadalmi felelősségvállalás, az önzetlen segítség örömét. A példátlan összefogás keretében nemcsak az esemény lebonyolításában, hanem az előkészületekben is aktívan részt vettek a lelkes segítők, ezzel is bizonyítva azt a csapatszellemet, ami a PENNY-s munkatársak mindennapjait meghatározza.
A kétnapos, teljesen ingyenes eseményen kézműves elfoglaltságokkal, sportprogramokkal, a nagysikerű Nemzetek Utcájával, edukációs előadásokkal és koncertekkel fogadták az érdeklődőket.
„A PENNY-nél a kezdetektől fogva kulcsfontosságú szerepet játszik a társadalmi felelősségvállalás, aminek elemi része az adományozás és a segítségnyújtás, nem csak céges, de munkavállalói szinten is. Mindig keressük az olyan alkalmakat, amikor jó ügyekért tehetünk és segíthetünk a rászoruló gyermekeknek és családjaiknak. Büszkék vagyunk rá, hogy idén a gyermeknap alkalmából több támogató szervezettel is együtt dolgozunk, a termék-és pénzadományokon felül, munkatársainknak hála önkéntes munkával is segítve őket. Így, ha csak néhány napra is, de bearanyozhatjuk azoknak az életét, akiknek a legnagyobb szüksége van rá” – mondta Kazatsay Eszter, a PENNY magyarországi kommunikációs vezetője.
A PENNY immár 15 éve segíti az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkáját is. A szervezet segítésére legutóbb 2022 végén hirdetett adománygyűjtő kampányt a kiskereskedelmi áruházlánc. A sikeres jótékonysági akció eredményeképpen 19 millió forint gyűlt össze a vásárlók közreműködésével, amiből többek között egy beteg gyermekek szállítására alkalmas mikrobuszt vásárolt a szervezet számára a PENNY.. Az alapítvánnyal másfél évtizede tartó együttműködése során a vállalat eddig több mint 100 millió forintot adományozott a szervezetnek. A vásárlókkal közös felajánlásokon keresztül legfőképp kiemelt fontosságú orvosi műszerek beszerzésével és az alapítvány autóparkjának megújításával, bővítésével járultak hozzá a legkisebb betegek gyógyításához.
A PENNY-ről:
A PENNY Market Kft. 1996 óta működik Magyarországon. Az áruházlánc jelenleg 229 üzletet, 3 logisztikai központot üzemeltet és közel 5000 munkatársat foglalkoztat. A vállalat küldetése, hogy vásárlói számára országszerte a lehető legfrissebb és legjobb ár-érték arányú termékeiket kínálja, beleértve a kiváló minőségű sajátmárkás és Magyar Termék védjegyes árucikkeiket is. A PENNY kiemelt hangsúlyt fektet a magyar beszállítókkal való szoros kereskedelmi kapcsolatokra. Új beruházásaival, terjeszkedésével pedig folyamatosan támogatja a hazai gazdaság fejlődését. Az áruházlánc a kezdetek óta elkötelezett a környezeti, és társadalmi felelősségvállalás iránt is. Utóbbi kapcsán folyamatosan együttműködik olyan civil szervezetekkel, amelyek elsődleges célja a magyar emberek és családok segítése, illetve támogatása.” – forrás Penny Magyarország
A jövőben is azon leszünk, hogy megszolgáljuk a belénk fektetett bizalmat.