Együtt A Daganatos Gyermekekért Alapítvány

ADÓSZÁM: 18356076-1-03

Gyermeknap 2016. – Beszámoló

2016. május 25.

Immár 4. alkalommal tartottuk meg gyermeknapi programunkat Kiskőrösön, május 21-én. Délelőtt 10 órára érkeztek meg a gyerekek és szüleik kiskőrösi „Mindenjó” házunkba. Egy kiadós reggeli után, a szomszédos parkban mozogtunk egyet, Pásztor Gyula vezetésével. A napot különböző helyszíneken folytathatták a gyerkőcök. Míg az egyik csapat a parkban maradt sor-versenyezni, egy másik csapatot a „Mindenjó” házban egy izgalmas kvíz várt, a harmadik csapatot pedig Pektor Gabriella várta a medencében, játékos feladatokkal. Óránként cseréltek a csapatok, de arra is lehetőségük volt a gyerekeknek, hogy kézművesedjenek, vagy mesés csillámtetoválásokat csináltassanak maguknak. Ebéd után Fehér Dániel mentalista műsorával varázsolta el kicsiket és nagyokat egyaránt.

Köszönjük a Penny Market támogatását! Köszönjük az önkéntes segítőknek az egész napos segítséget, a finom sütiket, palacsintákat és ebédet. Köszönjük a kézművesek munkáját, a vidám sport vetélkedőt és a remek műsort.

Képgaléria