Együtt A Daganatos Gyermekekért Alapítvány

ADÓSZÁM: 18356076-1-03

Boldogság két keréken

2014. november 24.

Az idén megrendezett Jótékonysági Pókerünkön Halász Máténak is gyűjtöttünk, hogy végre megkaphassa oly régóta áhított kerékpárját.

  • Mátét 2008-ban kezelték egy nagyon ritka agydaganattal. Az orvosok 1 évet adtak Máténak, idén lett 5 éve, hogy befejezte a kezelést. Nagyon szeret mozogni és nagy álma egy kerékpár volt, amit sajnos a gyermekeit egyedül nevelő édesanya nem tudott megvenni. A sport nagyon fontos Máté életében, versenyeken is szeretne indulni.

Édesanya levele:

„Takácsné Stalter Judit, kuratórium elnöke részére

Köszönetemet szeretném kifejezni kisfiam Máté nevében, ezért a csodálatos kerékpárért, amit a “Jótékonysági Póker Verseny 2014” rendezvényen befolyt összegből vásárolt neki az alapítvány.
Köszönöm a játékosoknak is, hogy nagylelkű adományaikkal lehetővé tették ezt a Máté által “hiper-szupernek” nevezett bringa megvásárlását. Jelentjük a kilométerek már szaporodnak. Az Alapítvány munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk! Tisztelettel: Máté és Edit”