2023. május 18.
Több mint 23 millió forint értékű adományt gyűjtött három karitatív szervezetnek az Auchan
Több mint 23 millió forint értékű Bizalompontot oszt szét az Auchan a Szimbiózis Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány részére. Az áruházlánc rendszeresen szervez gyűjtést a vásárlói körében, és csak a tavalyi évben több mint 500 millió forint értékű adományt biztosított, ezúttal pedig 20 millió forint értékű Bizalompontot adományozott, melyet a vásárlók további 3 millió felajánlott ponttal egészítettek ki.
Az Auchannál már hagyománynak számít a tavaszi Bizalompont adományozási kampány, így idén márciusban is szerettek volna a vásárlókkal közös felajánlást tenni általuk kiválasztott szervezetek számára. A gyűjtés szép eredménnyel zárult, ugyanis a vásárlók 3 161 717 forint értékű Bizalompontot tettek hozzá az Auchan által felajánlott 20 millió forint értékű összeghez, amelyet egyenlő arányban osztanak szét három kiválasztott szervezet, a Szimbiózis Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány között. A gyűjtés kezdetén mindhárom kedvezményezett karitatív szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy a megnövekedett mindennapi költségek miatt nagy szükségük van támogatásra. Az összegyűlt adomány a Szimbiózis Alapítványon keresztül a fogyatékkal élő felnőttek étkeztetését segíti, a Magyar Vöröskereszt a befolyt összegből a Gyermekszáj programjában mélyszegénységben élő családok alapvető élelmiszerekkel való napi ellátását biztosítja, az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnál pedig két gyermektábor finanszírozásához járulnak hozzá a Bizalompontok.
„2020 óta minden márciusban szervezünk hasonló gyűjtést. A mostani eredményekkel együtt több mint 78 millió Ft értékű Bizalompontot adományoztak a vásárlók és munkatársaink, melyet mi minden alkalommal kiegészítünk vállalati adománnyal. Nagyon büszkék vagyunk a vásárlói közösségünkre, hálásak vagyunk nekik és hiszünk abban, hogy együtt még nagyon sok jót tehetünk” – mondta el Varga-Futó Ildikó, az Auchan CSR igazgatója.
A szokásos márciusi gyűjtésen kívül az Auchan egyébként számos fronton támogatja a rászorulókat, csak a tavalyi évben több mint 500 millió forint értékű adományt biztosított, és több mint 600 ezer kg élelmiszert mentett meg. Az áruházlánc különféle jótékonysági aktivitásaival közvetlen segítséget nyújtott hátrányos helyzetű családoknak és gyermekeknek, állatmenhelyeknek, de az ukrán válságban is komoly erőfeszítést tettek a kárpátaljaiak, vagy éppen az ukrán Auchan munkatársainak megsegítésére is. Rendszeresen működnek együtt különböző karitatív szervezetekkel, valamint az egyes áruházak vonzáskörzetében is aktívan tevékenykednek a helyi rászoruló közösségek támogatásáért. – forrás, Auchan Magyarország