Ismerj meg minket

MINDENJÓK 

Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány jótékony csapata, akik sportversenyeken való részvételükkel támogatják a daganatos és leukémiás gyermekeket. A tagok különböző sporteseményeken indulnak, köztük: futás, kerékpározás, úszás vagy éppen túrázás. Együtt - ami az alapítvány jelszava is – szeretnénk felhívni a figyelmet erre a súlyos betegségre, hogy közösen az össze fogás erejével tudunk segíteni. Válassz ki egy számodra szimpatikus sporteseményt és támogasd te is az ügyünket.

Mindenjónak nem „csak”azt jelenti, hogy a sportban, amit szeretsz és szívből űzöl, valamilyen versenyen megméretteted magad hanem, hogy Alapítványunk nevét segítetsz megismertetni még több emberrel és adománygyűjtési kötelezettséget is vállalsz, aminek az összege az alábbiak szerint alakul. Egyéni maraton, félmaraton vagy egyéb versenyszámok esetén 25 000– 70 000 forint között illetve 2-6 fős váltóktól 50 000 – 500 000 forint között csapatonként. Természetesen, ha nagyobb összeget szeretnél megjelölni, mint az általunk ajánlott, arra is van lehetőség. Nagyobb cégek illetve csoportok (6 főnél több) esetén Alapítványunkkal egyeztetve jelölünk ki közösen egy összeget.

MINDENJÓK oldalon lesz egy személyre szabott oldalad, ami csak rólad szól, amiben a küldetésed lesz, ide tudsz feltölteni képet, bemutatkozót és persze az általad kitűzött célt, hogy mennyi pénzt szeretnél összegyűjteni.

Csatlakozz Facebook csapatunkhoz.

Gyere és legyél egy vidám, energikus csapat tagja!