Segítsünk együtt!

EGYÜTT A DAGANATOS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY
tovább

Mindenjó tábor, nagyok 2017

Minden év júliusában szervezünk nyári tábort két turnusban a daganatos és leukémiás betegségből gyógyult gyermekek számára a kiskőrösi Rehabilitációs központban.
tovább

Mindenjó tábor, kicsik 2017

Nyári tábort két turnusban a daganatos betegségből gyógyult gyermekek számára
tovább

Ismerjen meg minket

Alapítványunk 1999-ben azzal a céllal alakult, hogy segítse a daganatos és leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekek gyógyulását. Minden szolgáltatásunk térítésmentes. Tizennyolc éves munkánk során nagy erőt és hitet adott a meggyógyult gyermekek mosolya, és hitet ad az összefogás, amit megtapasztalunk nap mint nap, törekvéseinket támogató embertársaink révén.
tovább >>

Nekünk írták

"Ez úton is szeretném megköszönni azt a feledhetetlen hetet, amit a Kiskőrösi Mindenjó Házban tölthettem családommal. Már régóta keresem a szavakat, hogy leírjam, hogy mennyire nagy öröm volt és hatalmas hálával gondolok arra, hogy ott lehettünk. Másfél év után végre önfeledt boldogság volt gyermekeim szemében és mi szülők is fellélegezhettünk kicsit. Az a sok kedvesség amit az ott dolgozóktól kaptunk pedig leírhatatlan.Az Önök munkáját látva és megtapasztalva segítségüket bennem is felerősödött az elhatározás, hogy a jövőben én is segítő munkát végezzek, továbblépve saját fájdalmamon és félelmeimen a rosszból jót kovácsoljak, a könnycseppekből segítsek mosolyt alakítani, mert egyedül ennek látom értelmét. Minden tiszteletem azért, mert Önöknek ez már sikerült! B.Márta"

3476

CSALÁD ÉLETÉT KÖNNYÍTETTÜK MEG MUNKÁNK SORÁN

980140

Forint gyűlt össze a 9. Jótékonysági póker rendezvényünkön, 3 gyermek javára

282

alkalommal szállított gyermeket a Piros autónk 2016-BAN

Kapcsolat

Támogatóink

  • 267 Park Avenue New York, NY 90210