7. Jótékonysági Póker Verseny 2014 - beszámoló

November 17, 2014

1.150.000 forintot gyűjtöttünk a 7. alkalommal szervezett éves jótékonysági póker versenyünkön, melynek célja daganatos betegségből felgyógyult vagy még kezelés alatt álló gyermekek támogatása.
Az adományból támogatjuk Halász Mátét és Somogyi Esztert.

  • Mátét 2008-ban kezelték egy nagyon ritka agydaganattal. Az orvosok 1 évet adtak Máténak, idén lett 5 éve, hogy befejezte a kezelést. Nagyon szeret mozogni és nagy álma egy kerékpár, amit sajnos a gyermekeit egyedül nevelő édesanya nem tud megvenni. A sport nagyon fontos Máté életében, versenyeken is szeretne indulni.
  • Eszter 19 éves nagylány alapítványunk Gyógyult Fiatalok Klubjának első számú tagja sokat segít minden programunkon. Eszter nagyon rossz anyagi körülmények között nevelkedett és élt. Esztert 2007-ben kezdték el kezelni a Madarász utcai kórházban leukémiával. A kezelések jól mentek, de kapott egy agyvérzést és ennek következtében elvesztette a hallását. 2010-ben kapott egy hallókészüléket bal fülére. Idén nyáron megkapta a másik fülére is a hallókészüléket, így ha nem is 100%-osan de újra hallhat. Idén tavasszal sikeres érettségi vizsgát tett és felvették a Szent István Egyetem, Kertészmérnöki szakára. A kollégiumban térítés mentesen tud megszállni, de a többi dologra (étkezés, utazás, tankönyvek..stb.) Eszternek sajnos nincs pénze. Nagyon okos és kitartó lány ezért gondoltunk arra, hogy gyűjtenénk, hogy a következő 3 évben egy bizonyos összeggel havonta támogatnánk a tanulmányai során.

 

Köszönjük minden játékosnak a részvételt, a nagylelkű adományokat és a profi játékot!

Köszönjük a Lions Gardennek ( Budapest, Cházár András utca 4, 1146) a termet, ahol a versenyt megrendezhettük.
Köszönet a Carriere Kft tulajdonosának, Tóth Ernőnek a támogatását, mellyel hozzájárult a jótékonysági póker megrendezéséhez.

 

Képgaléria: ITT